2009. november 21., szombat

A Rózsa patak völgye

Régi vágyam, hogy kis bemutató filmeket készítsek a túráimról, hátha azok alapján más is kedvet kap az úthoz. Nos, mint az látszik, bőven van még mit finomítani a technikán. Ráadásul a gép sem bírta túl sokáig, a valódi hegymászás legelejére le is merült :( Talán valami egyszerű videokamera majd egyszer...

Pénteken nem mentem dolgozni, hanem fogyasztandó a rettenetes mennyiségű ki nem adott szabadságomat, elhatároztam, hogy kirándulok egy jót. Egész korán reggel kiértem Diósjenőre. Amíg az egész ország fuldoklott a ködben, addig innen kezdve hétágra sütött a nap.



A Závoz nyeregről lepillantva jól látszott, a ködhatár pont Diósjenőn volt.



Végigmentem a Rózsa patak völgyén, egészen a Bodosházi kútig, ahonnan szerintem a Börzsöny egyik legmeredekebb emelkedője kezdődik, majdnem egészen a Pogányvár kaszálóig tart.



A kaszálón megpihentem, olyan meleg volt, hogy az izzadt ruháim mind megszáradtak.



Ez alatt a faóriás alatt üldögéltem, amikor rájöttem, felesleges azon idegeskedni, amit nem lehet megváltoztatni. Ha valaminek vége, akkor vége. Nem kell azon rágodni, mi van a munkahelyen.Úgyis lesz utána is valami, ami lehet, hogy teljesen más de valószínűleg csak jobb lehet mint ez a tíz éve tartó feudalizmus.



Felfelé a Pogányvár csúcsa felé ismét láttam az egyik kendvenc fámat, a lombhullató fenyőt (talán vörösfenyő, mert a kínai mamutfenyő nem valószínű, hogy nőne itt). Igazából csak ezen a környéken láttam eddig őket, ilyenkor ősszel sárgák lesznek a tűleveleik és lehullanak.



A Pogányvár csúcsát elhagyva egy igen látványos képződményen keresztül vezet az út. Itt két fa gyökerei összefonódva adják a lefelé vezető meredeken a kapaszkodási lehetőséget.



Miután a fákon túljutott az ember fia elér a Pogányvári-nyerges néven hívott nyeregbe. Ha egyszer nagyon sok pénzem lesz, itt szeretnék egy vendégházat építeni.



A Varsa tetőtől nem messze kezdődik egy földút, a rádőlt fák tanulsága szerint nem túl járt, valószínűleg évek óta nem járt rajta kerekes alkalmatosság. Ezen az úton végre láttam vaddisznót és szarvasokat is. Az elhagyatottságát jelzi, hogy az út melletti farakás már nincs igazán hasznosítható állapotban.



Innen irány a Nagy-Mána és a pazar kilátás!



Ami szokás szerint hosszú percekre lekötött. Leültem a fűbe és csak néztem, ahogy "nőnek a kövek" és a fák semmit sem csinálnak.



A távolban látszott, ám én csak hazafelé vettem észre, hogy a köd nem oszlott fel. Diósjenőn még sütött a nap, de Nógrádtól már csak lassú tempóban lehetett autózni.



Innen is jól látszottak a lombhullató fenyők, messzire sárgállottak.



Ami feltűnt, egész úton végig a jelzések környékén a fákra volt tűzve (tűzve egy túrót, baszom nagy százas szöggel beleverve a szerencsétlen fák törzsébe) egy fényvisszaverő csíkocska. Vajon mi lehetett ennek a célja? Vajon hol lehet ilyen csíkot szerezni (nem ilyen cafatkákat, hanem jó hosszú darabokat)?

A pénteki túra kőrakásai

Pénteken a túrán egész sok kőrakást sikerült állítanom, itt vannak a képek.

Ez a Tűzköves forrásnál áll(t?).

Ez a Pogányvár kaszáló előtt a legmeredekebb rész után. Csak arra volt jó, hogy a levegővétel sebessége egy kicsit normalizálódjon.


Ez a kettő a Pogányvár csúcsán, az elsőről készült a lejjebb található stop-motion videó.




Ez a távol-keleti stílusú a Varsa tető oldalában található.  Elég masszívra sikeredett, elvileg csak direkt lehet lerombolni. A közeli képen láthatóak a kis kövek, amik biztosítják a stabilitást.



Ez itt útban a Nagy-Mánára. A legalsó kő jó pár éve feküdhetett festett jelzéssel lefelé, nekem csak a formája tetszett meg és csak utólag derült ki, hogy jelzés is van rajta.

 Ez pedig a nap vicce. Gondoltam, a legszebb és legnagyobb rakás a Nagy-Mánán építem, megérdemli a hely. Erre az egész gerincen nem találtam egyáltalán követ, csak egy régi tűzrakóhelyet tudtam felhasználni. Az igaz, hogy a gerinc maga egy hatalmas nagy szikla de se csákányom se dinamitom nem volt (nem mintha használtam volna) ahhoz, hogy az építéshez követ szerezzek.

Hogyan készül egy kőrakás?

2009. november 8., vasárnap

Egy kis háttérinfó a tájegységről

Kincsek egy lépésre a fővárostól

Forrás: Gazdasági Rádió

A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület a Szobi és a Váci kistérség 17 településéből áll, amelyek a Börzsöny nyugati és déli részén, illetve az Ipoly és a Duna által határolt területen fekszenek.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengelyének és LEADER programjának forrásai nagyban segíthetik az itt élők boldogulását, amiért az egyesület is sokat tesz.

A térség legnagyobb problémái közé tartozik a kedvezőtlen demográfiai és egészségügyi helyzet, a hagyományos gyümölcstermesztéshez kapcsolódó feldolgozóipar hiánya, a mikro- és kisvállalkozások alacsony tőkeellátottsága, a turisztikai kínálat szétaprózottsága, az igényes idegenforgalmi szolgáltatások csekély aránya, valamint a fiatalok elvándorlása. Pozitív irányú változás kezdetét jelentette a LEADER mozgalomba való bekapcsolódás és a 2007 évi schengeni határnyitás. Ettől kezdve a térség gazdasági és társadalmi területen is élénkülni kezdett, pezsgés indult meg a határmenti kapcsolatokban is.

Nagymaros madártávlatból

Az Ipoly és a Duna mentén húzódó térséget a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 18 ezer hektárnyi erdőség uralja, ami azt jelenti, hogy a terület háromnegyedét erdő borítja. A Börzsöny-hegységből több hegyi patak szeli át a térséget; változatos és vonzó természeti adottságai, fekvése miatt rendkívül látogatott turisztikai központ.

Bernecebarátit az erdők vadbősége kedvelt vadászterületté tett, de a horgászok és a túrázást kedvelők számára is kellemes időtöltést biztosít. A Börzsöny szívében fekvő, festői szépségű Kemence a térség egyik kiemelkedő turisztikai központja, mely a falut kettészelő patakról kapta nevét. Márianosztra is nagyon közkedvelt kiránduló- és zarándokhely, temploma pedig országos védettség alatt álló műemlék.

Nagybörzsönyben számos rendezvény, kulturális program kínálkozik az idelátogatóknak: hagyományőrző falusi disznótor, házi borversenyek, újborfesztivál, arató- és főzőversenyek, új kenyér ünnepe. Idén szeptemberben már hatodik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Magyar-Szlovák Vadásznapot. A tájház, a vízimalom, a település templomai is a nevezetességek közé tartoznak.

Nagymaros szelídgesztenye erdőktől övezve, csodálatos panorámájával a Börzsöny-hegység lábainál, a Duna partján terül el. A rendkívüli szépségű települést számos híres ember, művész választotta lakóhelyéül. A vízi sportok kedvelőinek, a horgászóknak, túrázóknak, nyaralóknak igen kedvelt kirándulóhelye ez a csodálatos adottságú város. Szob település története az őskorra nyúlik vissza, és a helyi múzeum őrzi is a neolit-, a bronz- és a korai vaskorból származó leleteket.

Közvetlenül a Duna partján fekvő Verőce lakossága mintegy 3 ezer fő, de üdülési szezonban közel 8 ezer embernek biztosít kikapcsolódási lehetőséget e kedvelt üdülőhely. A Dunakanyar közepén, Esztergom és Visegrád között félúton fekszik Zebegény, ahonnan az idelátogatók szintén csodálatos kilátásban gyönyörködhetnek.

A térségben a zöldség- és gyümölcstermelésnek nagy hagyományai vannak, így az a törekvésük, hogy megőrizzék az adottságaikhoz igazodó termékszerkezetet és a lehetséges mértékben helyben dolgozzák fel az itt előállított zöldség- és gyümölcsféléket, különös tekintettel a bogyós gyümölcsökre. A kézműves hagyományok továbbvitele érdekében céljuk, hogy segítsék a kézműves portékák előállítását és értékesítését. Kiemelten kezelik a környezettudatos gazdaságfejlesztést, a helyi termékfejlesztést és a közösségfejlesztést. A tradicionális termékek előállításának és forgalmazásának is fontos szerepe lehet a munkahelyek megőrzésében, új munkaalkalmak teremtésében. Ezért támogatják a hagyományos szőnyeg- és kaláriskészítést, a kosárfonást, az erdei és más gyümölcsökből készülő lekvárok előállítását, valamint az allergiamentes környezetben előállításra kerülő méztermelést.

Korábban az egyedi fejlesztési elképzelésekhez vagy döntésekhez csak alkalmanként lehetett pályázati forrásokat szerezni. Az ÚMVP III. tengelyének LEADER-szerű megvalósítása, majd az október 16-áig pályázható LEADER program tette lehetővé, hogy a közösen kialakított célok meg is valósuljanak és megerősödjenek azok a térségen belüli együttműködések, amelyek nélkülözhetetlenek az erőforrások hasznosításához.

A benyújtott 48 kérelemből 20 részesült támogatásban 4 jogcím keretében, az eredményhirdetés már október 6-án megtörtént. A nyertes projektek között található játszótér, helyi piac kialakítása, tájház felújítása, zöldségbolt létesítése, sütőipari vállalkozás, valamint falusi-, lovas- és borturizmus fejlesztése. Külön meg kell említeni, hogy Márianosztrán a Plébánia és a Diadalkapu felújítása is támogatásban részesült.

Az év során négy támogatott ÚMVP falunap volt Kemencén, Nagybörzsönyben, Vámosmikolán és Ipolydamásdon, emellett a helyi kiállítók és művészeti csoportok több országos rendezvényen is részt vettek. Ilyenek voltak az I. Nemzetközi LEADER Expo, a Budai Várban a Hungaroring Fest, a 2009-es Sziget fesztivál Hungarikum faluja és a II. Magyar Vidék Napja a Vajdahunyadvárban.

Az ÚMVP III. tengelyéből a térség 481 millió Ft támogatást kapott, és ebből az első körben 404 millió forintot le is kötöttek a pályázók. A második fordulóban a fennmaradó összeg felhasználása érdekében további projekteket várnak, mivel november 16-átóll december 16-áig lehet ismét támogatási kérelmeket benyújtani a III. tengely négy jogcímére.

2009. november 4., szerda

Szarvasbőgés a Börzsönyben

Ismét remek írás született Mátéfy Szabolcs tollából, köszönjük neki!

Már megérintette az ősz a börzsönyi lombokat. Néhány napja puhán, nedves tenyérrel végiglegyintett egyet a hegyek oldalán futó ösvényeken, az erdőn, de legfőképpen a cserjék levelein, közülük is talán a galagonyáén a leginkább, mintegy ráérősen előre jelezve, hogy vezényletével hamarosan megváltozik a világ. Új-régi tehetséges mester érkezik, nem holmi fortékkal - mert ez nem szokása -, hanem annál finomabb tételekkel.

Mindebből még alig látni egy keveset, mégis érezni, hogy valami megváltozott. Megtörtek a fények, valamelyest nehezedtek a színek, fanyarabbak, savanyúbbak lettek a szagok. A réteket megszállták az őszi kikericsek, bár mellettük még néhol egy-egy baracklevelű harangvirág kekeckedik a törvényekkel. Több szeder már nem érik be az idén. Az a néhány szem, ami még ott hivalkodik feketén a vesszőkön, azok már puhák, kevéssé élvezetesek, vörösen várakozó társaik pedig hiába is reménykednek, ők már bizton csak a nyár tékozló gazdagságának meddő maradványai, lemaradnak a feladat teljesítéséről. Potyog a húsos som termése, most érkezett el az ő ideje és a kökény sem húzza már annyira össze az ember száját. Várja az első deres hajnalokat, hogy aztán ritka vadhúsok, vagy rántott camambert mellé kerülhessen ünnepi abroszok felett sorakozó tányérokra - az év egyik esszenciájaként.

A szarvasnász ideje is ez egyúttal! Nagyjából tíz éve kezdtem el a Börzsönyben a bőgőhelyeket felkutatni, az ideális les-, illetve az ahhoz közeli bivak helyeket, az optimális időszakot belőni. A szarvasbőgés ország szerte mindenhol máskor kezdődik, végződik, s ez az időjárástól is erősen függ. Augusztus végétől október közepéig gyakorlatilag bármikor hallhatjuk a bikákat, de tapasztalatom szerint a hegységben leginkább szeptember 15-20 között lehet biztosra menni, ekkorra tehető a szezon középpontja.

A kezdeti és nem is olyan gyakori kudarcok mellett számos kalandban volt részem/részünk. Néha a legjobb helyeken sem történt semmi, olykor pedig hiába ültünk órákon át suttogva az alkonyatban, majd a vaksötétben, hiába vacogtunk reményvesztetten, pokrócokba tekerve hajnalok hajnalán egy magaslesen, előfordult, hogy a várva várt királyok helyett vaddisznók csörtettek ki a rétre hangosan csámcsogva, egymást bökdösve, makkot ropogtatva, máskor meg - nem is számítva rá - egyszer csak hirtelen ott állt előttünk széles brüsztjével, hihetetlenül közönyösen-közömbösen végigtekintve rajtunk a „kapitális”, mielőtt nagy robajjal megugrott volna. Azt illik tudni amúgy, hogy a Börzsöny nem az a hely, ahol a legnagyobb trófeát szerezheti meg magának a vadász, errefelé „gyengék” a bikák.

Ködök, szemerkélő eső, csatakos utak, magányos délutánok, a párommal együtt kettesben, sátorban eltöltött éjszakák, vagy épp a legszűkebb baráti körben átélt derűs napok, parázs melletti, borozgatással cizellált beszélgetések jellemezték és jellemzik ma is ezeket az utakat. Azóta is – ilyenkor minden egyéb programot félretéve – évente legalább egy-két hétvégét szánok az eseményre.

Ez alkalommal heten, talán kicsit sokan indultunk útnak. Ákos bá királyréti büféjénél öten találkoztunk a kora délutáni órákban, ketten csak később csatlakoztak, ők külön utakon érkeztek a megbeszélt táborhelyre. Meleg volt, tán túlzottan is, mégis dohos gombaillatot eresztett magából a föld. Ahogy elindultunk, máris körülvett minket az erdő csendje. Kényelmes tempóban szuszogtunk felfelé. A hollókon, a mindig élénk csuszkákon és a cinegéken, no és a mátyáson kívül csak a gyakorlott fülek hallanak más madarat ilyenkor - a szeptember lassan megágyaz a tölgyesek és a vén bükkösök alatt közelgő keményebb napoknak. Hiába, a mindig rövidnek tűnő gyurgyalagos balatoni nyár véget ért, cserébe a július-augusztusi fényes túrák után végre megnyugszik a tüdő, jobban esik a járás még akkor is, ha az nagy, több napra tömött hátizsákokkal történik.

Valamikor aláereszkedett az éj is, miközben az utolsó cölöpöket vertük le a földbe. Megágyaztam, hogy később ne keljen ezzel foglalkoznom - ez mindössze annyiból állt, hogy a polifoamra kiterítettem a hálózsákot és párnát gyúrtam az esőkabátból. Hamar „megterítettünk”, és miközben vártuk a fejleményeket, krumpli került a parázsba, kőris nyárson szalonna pirult, kolbász sült, a füst körbejárt.

Ebben a világban jó benne lenni! 21 óra körül végre megszólalt az első bika. Messziről parancsolt bele az éjszakába, mégis meggyőző volt a hangereje. Hellyel-közzel egészen hajnalig szólt aztán, bár vetélytársa nem sok jelentkezett később sem, ez talán a nyárias időjárásnak tulajdonítható. Mindegy, így legalább elmarad a sokszor tapasztalt „sátorborogatós” forgatag, amikor jószerével alig hagyják az embert aludni az állatok.

Még nincs éjfél, mikor a távoli mennydörgéssel együtt egy hangos túrázó csapat is megérkezett - árnyak a fák között -, majd mentek is tovább fejlámpáik imbolygó sugarában. Szinte küldtem őket …, aztán mi is nyugovóra térünk.

Szabadság, levegő járt, csillagok ragyogtak a vén hegyi juhar lombjai között, majd a félhold vándorolt órákig a nyitott sátorajtónk előtt, csak a távolban dünnyögött az ég, de hamar elfogyott a kedve, odébbállt, minket elkerült a vihar. Álomba merültem, csak időnként, pillanatokra ébredtem meg, mikor a fejünk fölött rázendítettek a macskabaglyok, s mert néha sátorzippzárak surrogtak…

A hajnal lustán talált, mégis erőt vettem magamon, kikászálódtam vackomból. Jólesett a földön, az öreg fák alatt ébredni. Körülöttem békés horkolás, sötét. Sétára indultam az Erzsike út menti koros montán bükkös tekintete alatt. Szeretem ezt a napszakot, kiváltképpen őszel: ilyenkor már alig érzékelhető az átmenet sötétség és világosság között. Igazából fehérhátú fakopáncsra vadásznék, kezemben szorongattam a binokuárt, de most az sem zavarna, ha nem találkoznék vele. Nagyjából egy kilométer séta után hallottam is, amint a közelben dolgozik, de biztosan nem tudtam azonosítani, eltakarták a lombok. Mindegy, ez a nap máris tökéletes. Hirtelen megreccsent az ezüst törzsű erdő újulata mellettem. Egy szarvas tehén volt! Alig láttam belőle valamit. Bánom, hogy túl óvatlan voltam, de ezen már késő morfondírozni - mára ennyit mutatott meg magából a hegy. Visszatértem a táborba, már lobogott a teához a víz, aztán csendesen pakolásztunk, semmi kedvünk nem akaródzott visszatérni a városba.
Hamarosan véget ér az erdőn az „ünnep”, a bikák némelyikének sikerült átörökíteni a legjobb géneket, de ők is leharcolva mennek neki a télnek, amikor majd hó és a lábat sebző jégpáncél alól kell a betevőt kicsikarni. A minap még gőgös, harcias hímek nemsokára összeállnak a többiekkel kis csapatokba, elfeledik sérelmeiket, kudarcaikat, győzelmeiket, s a már semmire sem jó fegyvereiket elhullajtják az újév első hónapjaiban.

Kemény küzdelem ez az életért, a fajért, a fennmaradásért, de a tehenek már a szívük alatt hordják borjaikat, a jövő reménységeit.

Az eredeti írás itt található.

2009. november 3., kedd

Miért nem akarnak a magyarok Google Street View-t?

Amíg meg nem találtam ezeket a képeket nem értettem. De most leesett!

Mert a Hajtáspajtások gyakorta lebuknának,


Mert a nagy fekete autósok nem tudnák letagadni,


Mert az asszony is láthatja


De alapvetően azért, mert jó magyar szokás szerint szarnak a szabályokra.

Börzsönyi móka

Jó dolog kutyát simogatni,


Drótkötélpályán siklani,


Sziklarakást építeni


és csokis nápolyit enni az erdő közepén.
Posted by Picasa

A Börzsönyben ősz volt

Hétvégén felmentünk egy utolsó hátihordozós sétára Nagyirtáspuszta-Kisirtáspuszta környékére. Egyértelműen ősz volt. Sajnos, ahogy nézem a Nagy-Hideg hegyi webkamera képét, ott már lehullottak a levelek.







Posted by Picasa